Könyvelő iroda


Elérhetőség

72/784-865

 This e-mail address is being protected from spambots. You need JavaScript enabled to view it.

FAcebook

Minden évben új adószabályokkal ismerkedhetünk meg. Nem kivétel ezalól 2023 sem.

Számottevő változásokkal indul 2023 az adók, járulékok és támogatások terén is. Az Index összegyűjtötte a legfontosabb újdonságokat.

szamolgatas

I. A minimálbér-emelés és annak adó- és juttatási vonzatai
Január elsejétől emelkedik a minimálbér és az összes, ehhez kapcsolt értékmeghatározás. A minimálbér összege a 2022-es bruttó 200 ezer forintról 232 ezerre emelkedik, a garantált bérminimum pedig 296 400 forint lesz. Ez 154 270 forintos nettó minimálbért jelent, míg a garantált bérminimumon foglalkoztatottak nettó 197 106 forintot vihetnek haza januártól. A nettó minimálbér összege 2023-ban magasabb lesz, mint a 2019-es bruttó minimálbér 149 ezer forintos összege.

A minimálbér-emeléssel párhuzamosan a következő juttatások összeghatára is változik majd.

GYED: alapesetben az utolsó kereset 70 százaléka, de maximális összege a minimálbér összegének kétszeresének 70 százaléka – bruttó 324 800 forint lehet

Nagyszülői GYED: a számítás összege a nagyszülő naptári napi jövedelme (nyugdíj+esetleges munkavégzés, illetve egyéb jövedelem alapján), de a maximális összeg itt is a mindenkori minimálbér kétszeresének 70 százaléka a juttatás – azaz 324 800 forint.

Diplomás GYED: felsőfokú alap- vagy szakképzésben, felsőoktatási szakképzésben, valamint a szakirányú továbbképzésben részt vevők a minimálbér 70 százalékát, 162 400 forintot kapnak. A mester-, osztatlan vagy doktori képzésben részt vevő hallgatók a garantált bérminimum 70 százalékát kapják gyermekgondozási díjként (GYED), ami 207 480 forintot jelent.

Gyermekek otthongondozási díja (gyod): a minimálbér összegével megegyező a juttatás mértéke, azaz bruttó 232 ezer forint.

Táppénz: a napi átlagkereset 60 százaléka jár alapból (kórházban töltött idő alatt 50 százalék), ám a napi maximum összege a minimálbér kétszeresének 30-ad része, ami napi 11 160 forintra emelkedik 2023-ban.

Álláskeresési járadék: az összegét a kérelem benyújtását megelőző négy naptári negyedév befizetett munkaerőpiaci járuléka adja meg, mértéke a számított járadékalap 60 százaléka. Ennek összege nem haladhatja meg a jogosultság kezdő napján érvényes legkisebb munkabér – a minimálbér – 7733 forintos napi összegét.

Betegségek után érvényesíthető szja-kedvezmények: a cukorbetegek, a laktóz- vagy gluténérzékenyek, hallási, látási vagy mozgásszervi fogyatékossággal élők a minimálbér harmada szerinti összeg 15 százalékára lehetnek jogosultak. A kedvezmény összege így 2023-ban havonta 11 600 forintra emelkedett.

Tanuló- és szakképzési szerződéses pénzbeli juttatások: ezek összegét is a minimálbér összegéhez kötik a legtöbb esetben.

Kedvezményezett foglalkoztatottak után érvényesíthető kedvezmény: a munkáltatóknak a foglalkoztatás 4. és 5. évében a kedvezmény maximális mértéke a minimálbér maximum 50 százaléka.

II. Családtámogatások
– Az már korábban tudható volt, hogy eredeti feltételei mellett marad a családi otthonteremtési kedvezmény (CSOK) és a hozzá tartozó kedvezményes kamatozású hitellehetőség.

– Újból meghosszabbították ugyanakkor a falusi CSOK-ot, ám például változott a településlista, ahol igénybe vehető a kedvezményrendszer. Az eredeti formájában él tovább a Babaváró támogatás is – egészen 2024 végéig.

– A gyermeket vállaló nők 30 éves korukig teljes szja-mentességet élveznek. A felsőfokú tanulmányok befejezését követően legkésőbb 2 éven belül megszülető gyermekek után az anya teljes diákhitel-tartozását elengedik.

– 10 napos apasági szabadságot vehetnek igénybe újszülött, illetve örökbefogadott gyermek esetében az édesapák részére.

– Felfüggesztésre került ugyanakkor a nagycsaládosok autóvásárlási kedvezménye, s csak meghatározott cél – napelemes rendszerek telepítése – esetében fogad be a Magyar Államkincstár támogatási igénybejelentést felújítási támogatásra –, de azt is csak 2023. március 31-ig.

III. Változások a SZÉP-kártyánál
Egyelőre ideiglenesen, de január kilencedikétől megszűnnek a Széchenyi Pihenő Kártya (SZÉP-kártya) korábbi alszámlái (a szabadidő, vendéglátás és szálláshely), és az eddigi három zsebből csak a szálláshelyé marad meg. Az addig a három különböző zsebben lévő összegeket 2023. január 8-án átvezetik a szálláshely zsebre, így összeadódnak az egyes alszámlákra feltöltött összegek.

Ugyanakkor a SZÉP-kártyával fizethető szolgáltatások változatlanok maradnak: a megmaradt szálláshely alszámláról lehet majd mindenért fizetni, amit korábban a három kategória bármelyikéről lehetett.

Fontos tudni, hogy az el nem költött összegek esetében az összevonás nem okoz változást, azaz a 2022. október 15-ig a SZÉP-kártyákra utalt összegeket 2023. május 31-ig lehet díjmentesen elkölteni, ezt követően a fennmaradó egyenlegre a szolgáltatók 15 százalékos díjat terhelhetnek.

IV. Áfaváltozások
o Az új lakóingatlanok 5 százalékos kedvezményes kulcsa: a szabályozást 2024. december 31-ig meghosszabbították. Ha az építési engedélyt 2024. december 31-ig véglegesítik, akkor a kedvezményes kulcs az értékesítéskor 2028. december 31-ig alkalmazható lesz. Változott ugyanakkor az új ingatlan fogalma is – eszerint 2023. január 1-től új ingatlannak csak akkor nevezhető az adott lakás/ház, ha ingatlan első rendeltetésszerű használatbavétele még nem történt meg, vagy ha meg is történt, de a használatbavételi engedély véglegessé válása és az értékesítés között még nem telt el 2 év.

o Fordított adózás: megváltozik az építési-szerelési vagy egyéb szerelési munka fogalma. Minden olyan tevékenység, amely hatósági engedélyhez vagy hatósághoz történő bejelentéshez kötött Ingatlan létrehozatalára, bővítésére, átalakítására és egyéb megváltoztatására irányul, minden esetben kötelezően a fordított adózás körébe tartozik január 1-től. Továbbá 2026. december 31-ig fordított adózás mellett lehet üvegházhatású gáz kibocsátására jogosító forgalomképes vagyoni értékű jogot (karbonkvótát) átruházni, valamint meghatározott VTSZ-szám alá tartozó gabonákat, illetve vas- és acélipari termékeket értékesíteni.

o Távértékesítés és online szolgáltatásnyújtás: ilyen tevékenységek esetében az alanyi adómentes vállalkozás nem járhat el alanyi adómentes minőségében, ezen értékesítéseknél jogosult az előzetesen felszámított adó levonására, valamint import távértékesítés esetében az importáfa levonásba helyezésére is. A fentiek miatt ezen ügyletek ellenértéke így nem számít bele az adómentességi értékhatárba.

V. Vállalkozásokat érintő főbb adóváltozások
– Átalányadózás

o Az átalányadó-választást nem gátolja meg a választást megelőző évre vonatkozó bevételi értékhatár. A tárgyévben ugyanakkor az átalányadóra vonatkozó, az éves minimálbér tízszeresét (kiskereskedelemben ötvenszeresét) kitevő bevételi értékhatár ugyanakkor megmaradt.

o A korábbi havi bevallás helyett elegendő az átalányadózó egyéni vállalkozónak az szja-, tb-járulék- és szocho-kötelezettségeit negyedévente, de havi bontásban megtennie és az érintett összegeket befizetnie.

o A korábbi 4 év helyett 12 hónapig nem választható újra az átalányadózás annak a vállalkozásnak, aki kilép vagy a szabályok (pl. a bevételi értékhatár meghaladása) miatt kikerül a kedvezményes adó hatálya alól.

– Kiva:

o 2023-tól nem választhatja adózási formaként a kisvállalati adót (kiva) az a társaság, amely a bejelentkezést megelőző adóévben a társasági adószabályok kamatlevonás-korlátozási szabályainak alkalmazásával társasági adóalap-módosítást hajtott végre.

o A szabályok szerint januártól az a cég, amelyik a kamatlevonási-korlátozási szabályok, vagy a társaságiadó-szabályok tőkekivonásra és adóelkerülésre vonatkozó különös rendelkezéseinek (hibrid instrumentumok, strukturált ügyletek) alkalmazásával társaságiadóalap-módosítást hajt végre, az adóév első napját megelőző nappal kikerül a kiva hatálya alól.

– Helyi iparűzési adó

o Egyszerűsített adóalap-megállapítás: valamennyi vállalkozás, amelynek éves bevétele a 25 millió forintot (átalányadózó kereskedők esetében a 120 millió forintot) nem haladja meg, élhet az egyszerűsített adóalap-megállapítás lehetőségével. A kivás vállalkozások a kisvállalati adóalapjuk 20 százalékában állapíthatják meg iparűzési adóalapjukat.

– Ekho

o Az egyéni vállalkozók abban az évben is is ekhózhatnak, amelyben katás egyéni vállalkozóként tevékenykednek.

– Szocho

o Külföldi előadóművészek és stábtagok esetében kiterjesztették az EU-n kívüli, ám a szociális biztonsági egyezménnyel érintett országokból Magyarországra érkezett, s itt egyszerűsített adózást választó előadóművészekre és stábtagokra is a szociális hozzájárulási adó alóli mentességet.

Forrás:index.hu

IWIWSatartlapGoogle bookmarkDel.icio.usTwitterLinkter.huvipstart.huFacebookMyspace bookmarkDiggUrlGuru.huBlogter.huMyspace bookmark